Mi, akik villanyszerelőként, vagy egyéb építőipari szakmunkásként régi építésű lakások felújításán dolgozunk, sok-sok olyan, számunkra már érdektelen dologgal találkozunk, ami másoknak lehet mégis érdekes.

A múlt héten egy olyan zsaluzott betonból és téglából épült épületben dolgoztunk, ami a 60-as évek elején épült. ebben az időszakban totál mások voltak a szabályok, és mások voltak a lehetőségek is.

És bár a lakás belső elektromos hálózatát “nagyjából” (az áram esetén ez az egyik legveszélyesebb szó) megcsinálták, újrakábelezték, a munka azért bizony hagyott némi kívánnivalót maga után. Becsületükre legyen mondva, alumínium csak ott maradt a falakban, ahol nem tudták kiszedni, és azt el is vágták, nem használták.

Így jöttünk mi, és hétfőn megállapítottuk, ezt szét kell szedni. Volt a falakban még minden: bergmanncső, reformcső, fém konnektor-doboz, szövetszigetelésű vezeték. Kell szereznem egy régebbi kiadású villanyszerelő könyvet, mert a meglévő 8. kiadásban már csak megemlítik, hogy van ilyen, de már nem írnak róla.

A bergmanncső tulajdonképpen egy olyan cső a falban, amiben vezetékeket “vittek”, kátránnyal átitatott papírból volt feltekerve, és kívülről fémburkolata volt. Ennek volt egy továbbfejlesztett változata a reformcső, ami már nem volt fém borítása, hanem csak lakkozva kívülről (ez tartotta össze). Itt ilyen volt a falakban.

A szetthez tartozott még a fém (bádognak tűnő) konnektor és kapcsoló doboz, belül szintén kátránypapírral. És a csodálatos szövet szigetelésű vezetékek (amik meglepően jó állapotban vannak így közel 60 év távlatában is).

Az átitatott papír az évek során sem veszített “bukéjából”, a kiszedett és néhol már porladó anyagok miatt irtózatos szaga volt a lakásnak. Olyan érzésem volt minden reggel, mintha aszfaltozáshoz érkeztem volna dolgozni.

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés