GAGYI ELEKTROMOS KÜTYÜK, AVAGY LEGTÖBBSZÖR NEM A HÁLÓZAT A HIBÁS

Sajnos újra aktuális a téma. Bár nem szeretek erről beszélni, mert szomorú (egyben elkeserítő), de muszáj hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy bizony az áram veszélyes. Nem látjuk, nincs illata, mégis halálos lehet.

Bár ahogy ezt leírom, eszembe jutott pár apróság, úgyhogy pontosítok: ha látjuk, akkor már nagy a baj, ha pedig érezzük az “illatát”, akkor megint csak beavatkozás szükséges. Méghozzá minél előbb.

Első esetben vagy szikrázik, vagy olvad, vagy ég. Egyik sem jó, de legalább valamit tudunk tenni ellene. Porral oltót érdemes otthon tartani, még akkor is, ha általában csekély az esély az elektromos tűzre. Van a mondás, miszerint “jobb félni, mint megijedni”, bár inkább azt mondanám, jobb felkészülni, mint nem tudni tenni semmit sem.

Második esetben égett szagot érzünk valahol a falak mentén vagy csak bizonyos helyiségekben. Ilyenkor a legjobb azonnal áramtalanítani, és amilyen gyorsan csak lehet, akár egy gyors-szolgálattal megnézetni a hibajelenséget. A tapasztaltabb villanyszerelők a szag körülbelüli helyéből már sok mindenre tudnak következtetni, és valószínű gyorsan megtalálják a hiba forrását.

Amiatt írok, mert több hír is megjelent az elmúlt napokban ezzel kapcsolatban.

Az elektromos kütyük nagy része nem gagyi, vagy legalábbis úgy készül, hogy az áramütés elleni védelmet biztosítja. Bár éppen nemrég olvastam, hogy a drága energiahordozók és növekvő energiaárak miatt megnőtt a kereslet pl. az elektromos ágytakarók iránt.

És az a durva, hogy egy teszt alkalmával, a 11 vizsgált termékből 9-et (!) nem ajánlottak forgalmazásra. Ez is arra figyelmeztet, jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy balesetek bármikor bekövetkezhetnek. Ezért az elektromos eszközeink csatlakozóival például figyelmesen bánjunk.

Ha a legkisebb hibát is észleljük, inkább ne használjuk. Az “Á, még működik, jó’ van az úgy!” sajnos életekbe kerülhet.

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés