HÁZTARTÁSI VILLANY FELHASZNÁLÁS ÉS A LUXUS FOGYASZTÁS

Lassan közeledik az évvége, és beköszöntöttek a hidegebb idők is. Az előbbi majd a különböző “évfordulók” miatt, utóbbi pedig a villamosenergia-fogyasztás alakulása okán lehet/lesz érdekes.

Nem voltam biztos benne, hogy mikor vizsgálják majd felül a rezsicsökkentéshez tartozó jogszabályokat, ezért megnéztem: 2022. december 31. az első dátum. Ez lesz az az időpont, amikor megtudjuk, emelkednek-e az egyetemes szolgáltatás “befagyasztott” tarifái.

A különböző változások okán gyakorlatilag majdhogynem pont a karácsonyfa alá tehetjük az új díjszabásokat. Ugyanis a szolgáltató jelent a hivatalnak 10 nappal a következő negyedév kezdete előtt, ami alapján a hivatalnak maximum 6 munkanapja van meghatározni az árakat.

Ha figyelembe vesszük az ünnepek körül a munkanapokat, láthatjuk, hogy inkább újévi bejelentés lesz ez (a köztársasági elnök újévi köszöntőjében? - adom a tippeket). Hogy drágul, az szerintem szinte borítékolható. Hogy mennyivel? Az kiderül (relatív olcsóbb szinten (200 EUR/MWh) normalizálódott a helyzet az áramtőzsdén egy ideje).

A kérdés inkább az lesz, hogy min tudunk spórolni, ha szükséges lesz. Ehhez azért meg kell különböztetnünk az úgynevezett háztartási villamosenergia-fogyasztást és a luxus villamosenergia-felhasználást. Az utóbbi az egyszerűbb: ide tartozhat minden olyan eszköz használata, amire az életünkhöz nincs feltétlen szükségünk. Gondolok itt pl. a jacuzzira, az infraszaunára és szoláriumra (magára a napágyra). Bár ezek otthoni beszerzése azért nem általános, de belegondolva elképzelhető, hogy tulajdonképpen takarékossági célzattal lettek beszerezve.

Mondok példát. Ha az ember szeretne egy jót szaunázni, akkor ezt mondjuk egy wellness szállodában teheti meg legkönnyebben. Ha azonban vesz otthonra egyet, akkor a bekerülési költség magas, és az üzemeltetési költség is jelentős lehet. De kiszámolva akár 3-4 használat után már megtakarítás érhető el ahhoz képest, hogy ha emiatt mennénk “wellnessezni”.

Persze ez a gondolat bonyolítható, és nem ilyen egyszerű. Az áram felhasználás szempontjából majd az lesz az érdekes, hogy az energiaárak változása vajon mennyire befolyásolja majd ezeknek a berendezéseknek a használatát? Spórolunk-e rajta? Kell-e spórolnunk rajta? Vagy eljutunk oda, hogy nem csak ezeken kell spórolni?

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés