DRÁGULÁS VÁRHATÓ A FELÚJÍTÁSOKNÁL ÉS A HÁLÓZATBŐVÍTÉSNÉL

És ez elsősorban a szolgáltató változásokkal kapcsolatos. Ugyanis nemcsak a felszínen (a fogyasztói/felhasználói oldalon) zajlanak a különböző folyamatok, hanem a háttérben is.

Ezek elsősorban a villanyszerelőket, illetve az ezzel foglalkozó szakmákat érintik, az elvégezhető, biztonságos, szabályos és szabványos munkavégzés kereteit teremtik meg.

Összetett folyamatokról beszélünk, de azt érdemes tudni ezekről, hogy minden egyes országrészben, szinte minden megyében, és néha még azon belül is más és más szokások, más és más érvényben lévő szabályozások voltak (és részben még vannak is).

A tulajdonosváltásokkal ezek a folyamatok is változnak, egységesednek, szabványosodnak. A végső cél az lenne, hogy ugyanolyan szerelést végezzünk, ugyanolyan módon, ugyanolyan anyagokkal az országban mindenhol.

A cél nemes, én látom is az értelmét (ezt most hosszú lenne leírni). De már most látszik: az átalakulás drágulást is hoz majd magával, mivel az elvárt beépítendő anyagok ára és azok beépítési költsége is nőni fog.

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés