…mondtam ezt egy decemberi csütörtök reggelen a fiamnak a fürdőszoba ajtóban, amikor az került szóba, hogy már csak 3 nap egy olyan esemény, amit nagyon várunk. A szobában az én drága feleségem erre hangosan felnevetett, és a fiam csak ennyit mondott: “Apaaaaaa!”.

Ez kb. annyit tesz egyébként: “már megint vicceskedsz”. Hát erre elmeséltem neki, hogy milyen fontos az életben, hogy a melóhelyen jó főnököd legyen. “Szerencsére nekem ilyen jó főnököm van, de azért ebben az évben, ezen a ponton elegem lett belőle.”

“Elegem lett a maximalizmusából. Te, ez a csávó mindig mindent pontosan, precízen akar csinálni/csináltatni. Aztán ha nem úgy csinálod, akkor meg elővesz. És persze ilyenkor mindig azt mondja, hogy neki ez a dolga, szólnia kell érte. Teljesen kiirtotta az itthon szokásos jó kis “jóvanazúgy” mentalitást.”

“Szeretnék egy kicsit lazulni most már, mert eddig olyan keretesen szögletesek voltunk, hogy csak na. Állandóan ott kellett lenni időre. Kipróbáltam, ha odaértem 10 perccel korábban, ő már ott volt 15 perccel korábban. Esküszöm, belelát a fejembe. Ez is olyan stresszes. Mindig azt magyarázza, hogy milyen fontos a pontosság, meg hogy ez még mindig versenyelőny.”

“Jójójó, ne ess kétségbe, január elején majd visszakuncsorgom magam. Tényleg. Úgyis visszavesz. Mindig visszavesz. Minden évben. Tudja, hogy jól dolgozom, és amit elvállalok, azt szívvel-lélekkel megcsinálom. Meg hát értek is hozzá. Jó munkásember vagyok, szeret is engem…”

Ekkor a szobából a kiselőadást megszakítva:

“Ne hülyítsd már azt a szegény gyereket! Tegnap a lányodnak még azt magyaráztad, hogy kirúgatod magad a munkahelyedről. Gyere, igyál egy kávét, adj egy puszit, mindjárt itt a Karácsony, aztán pihenhetsz.”

Egy szó mint száz: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!