FOLYAMATOSAN KÉPZEM MAGAM

Nemrég “megkaptam” az egyik ismerősömtől, hogy - szó szerint így volt: “neked b… meg sosincs időd!”. Azt hiszem igaza van, de szerintem nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy ezzel azért nem vagyok egyedül.

Ami nálam most az idő nagy részét elviszi, az a tanulás. Hétközben “megy a meló ezerrel”, és bár tudatosan nem olyan nagy a hajtás az év végére (lesz majd még, ettől nem félek, mert mindenki Karácsony előtt szeretne költözni), de attól még menni kell, csinálni kell, sok apróság várja a megoldását.

A családról nem ejtek bővebben szót, de aki imád otthon lenni, az tudja, hogy ez milyen. Elég ehhez annyi, hogy nagyon szeretek csak lenni, és bámulni őket. S bár mindig lehetne több időt velük tölteni, de a “munka-pihenés-szórakozás” háromszögben meg kell találni mindennek az optimális helyét.

Most a szórakozásom egyébként a tanulás (főleg szombatonként), ugyanis rájöttem, hogy minél többet tudok, annál kevesebbet tudok. Minden apró tudás-morzsa két másikat hoz magával, amiket szintén meg kell érteni.

Azt hiszed, amikor elvégzed a villanyszerelő sulit, és büszkén kijössz, hogy "most már mindent tudsz"? A tapasztalatom szerint bizony még semmit sem tudsz!

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés