EGY KIS AKKUMULÁTOR TÖRTÉNELEM

Ettől mondjuk eldobtam az agyam. Gondoltam, beleásom magam az akkumulátorok világába egy kicsit jobban, ha már a csapból is ez folyik. Kíváncsi is voltam, hogy hogyan alakult ki a ma használt technológia, túl sokat nem tanultunk róla az iskolában.

Az első megdöbbenésem az volt, hogy azt találtam, hogy hieroglifák szerint, már az ókori egyiptomiak is ismerhették az elektromosságot. Természetesen aztán rákerestem, és jó pár elérhető főleg angol nyelvű forrást át is tanulmányoztam. Megnyugtató választ nem leltem, így ez bármi lehet.

Én magam imádom az ókort, mert rejtélyes és misztikus gondolati utazásokat tesz lehetővé. Ezért nem volt nehéz számomra elképzelni, hogy a piramisok tulajdonképpen erőművek is lehettek (napenergiát hasznosítva?), vagy akár hatalmas “akkumulátorok”. És a különböző járatok és kamrák az energia tárolás és felhasználás folyamatainak segítésére lettek létrehozva (előttem van, ahogyan a járatokon hömpölyög mondjuk a sav egyik helyiségből a másikba pl.).

Mire idáig eljutottam, úgy elmerengtem az időt, úgy hogy az akkumulátor történetének folytatása következik.

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés