BÍRNI FOGJA A HÁLÓZAT?

Elérkeztünk a legsarkosabb problémához abban az esetben, hogyha az energiafelhasználásunkat át szeretnénk állítani.

Mivel elsősorban társasházi lakásokkal foglalkozunk (ezen belül is főleg panel típusúakkal), ezért ebből a szempontból vizsgálom meg a kérdést.

Le kell szögeznem rögtön az elején, hogy látatlanban, telefonban bármit is megmondani szinte lehetetlen. Persze általánosságban elmondható pár dolog. Például, ahol be van vezetve a gáz, ott nagy valószínűséggel a régi elektromos hálózat “gyengébb” (értsd: kevésbé terhelhető).

Az is lehetséges, hogy már dolgoztunk adott területen, ezért bizonyos dolgokkal - az alap ismereteken túl - jobban tisztában vagyunk. Mivel többségében és általánosságban egy kaptafára készültek, sokkal biztosabb közelítéssel adható “távtanács”.

Egy lakás esetén 2 felé kell bontani a “bírja-e a hálózat” kérdést. Belső hálózatra és külső hálózatra.

Az első a lakás belső állapota villany szempontból. Ezt így, vagy úgy, de tudni lehet. Néha, ha nem sikerül eldönteni, akkor érdemes szakembert hívni, aki ezt-azt “megnéz”, és véleményt nyilvánít. A legjobb ez esetben egy Villamos Biztonsági Felülvizsgálat. Bár nem olcsó, de ennek elvégeztetése után hivatalos papírunk is lesz az állapotokról (pl. előkerülnek biztonságukat veszélyeztető hibák).

A második a lakásba vezető vezetékek állapota. Ez már a teljesítménybővítés témakörébe tartozó adottság, ilyen esetben ajánlott szerelőre lehet szükségünk. Bár azt tapasztalom, hogy sok esetben a társasház kezelője, gondnoka, karbantartója is tud információval szolgálni (hivatalosan kéne tudnia, a gyakorlatban ez még ritkán működik).

Ha megismerjük a lakáshoz tartozó elektromos adottságokat, el fogjuk tudni dönteni, hogy bírni fogja-e a hálózat. Ezután már könnyebben tudunk választani a lehetőségeink közül.

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés