"LÁTOM, HOGY MAGUK VALAHOGY MÁSKÉPP CSINÁLJÁK"

Bizonyos esetekben nagyon szeretek fővállalkozóknak/generálkivitelezőknek dolgozni, mert adott esetben igazán jól mutatja a gondolkodás és felépítésbeli különbséget cégeink között.

Persze egy bizonyos méret felett és bizonyos feladatok esetén az adott megoldás természetesen profitábilisabb, de ez egy teljesen másik téma, és akár szinte kimeríthetetlen vita forrása is lehet.

Múlt héten is ilyen eset történt velünk, amikor a kollégámmal látványos sebesség-különbséggel haladtunk a feladatokkal, és a nap végére a végeredmény is látványossá vált. (Nem, nem szikrázott és nem durrogott semmi sem. Minden működött.)

Természetesen a szokásos módon, az előre felvázolt, majd végrehajtott tervek mentén a munkatempó gyorsabbnak, a feladatok elvégzése hatékonyabbnak is tűnik, és a határidők betartása vagy rövidülése ennek egyenes következménye.

És amikor egy megrendelő hellyel közzel végigköveti egy ilyen napunkat, akkor válik irányunkban a bizalom teljessé, és kapjuk meg a fenti mondatot: “Péter, látom, hogy maguk valahogy máshogy csinálják.”

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés