NAPELEMISTA KALANDOK - ÍGY ÁLLUNK MOST

Nem lehet elengedni ezt a témát, mert most a fél ország (na jó, inkább talán csak a félnek a fele) ezen pörög. Gyorsan megírom, hol is tart a projektem, hátha segít azoknak, akik éppen dilemmáznak a telepítésén.

Még július elején rendeltem egy egyszerűbb, előre összeállított rendszert, hogy a lehetőségeimhez mérten kipróbáljam, és megnézzem, hogy hogyan is működik és tapasztalatra tegyek szert.

A “gyorsan megíromból” következik sajnos, hogy változás nincs, folyamatos kommunikációban vagyok az eladóval. Első értesüléseim szerint 3-4 hetet kell várni az akkukra. Gondoltam van itthon, ne legyen akadály, ideiglenesen az is jó lesz. De most kiderült, hogy inverter sincs. További 1-2 hét, de ha az megjön, akkor vihetem.

Kicsit dühít a dolog ugyan, mert még a nagy rezsicsökkentés-csökkentés bejelentés előtt rendeltem meg, és azt látom, hogy rengetegen megrohanták a forgalmazókat és tökéletesen hiány van mindenből.

És ez olyan szinten tolja felfelé az árakat, hogy csak na.

Egy szó mint száz, még nincs se napelem, se rendszer. Van egy pici félelmem, hogy nem is lesz már a nyáron. Már nincs sok vissza belőle, pedig direkt hagytam is időt neki, hogy tudjam szerelni, nézegetni, “játszani vele”.

Itt tartunk most, reméljük a legjobbakat.

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés